Késedelmi pótlék kiszámlázása

Tisztelt Ügyfelünk!

 

A lakosság egyre nagyobb hányadát érintő kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy-egy vagy több számlát nem, vagy csak késedelmesen egyenlítenek ki.

Társaságunk valamennyi általa kibocsátott számlán feltünteti a fizetési esedékességének napját. Az a fogyasztó/vevő, aki a fizetési határidőig fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, fizetési késedelembe esik.

A jogosan számlázott díjakat határidőn belül be nem fizető ügyfeleknek komoly anyagi következményekkel, kamat és egyéb költségek felszámításával kell számolniuk.

 

A kamatfizetési kötelezettség a főszabályként a késedelembe esés időpontjától kezdődik és akkor is fennáll, ha a felek nem kötötték ki külön szerződésben. A felek a szerződésükben megállapodhatnak a késedelmi kamat mértékéről. Amennyiben ilyen megállapodás nem született közöttük, a kötelezettnek a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezése alapján:

6:48. § [Késedelmi kamat]

(1) Pénztartozás esetén a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal - idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamattal, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal - megegyező mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni, akkor is, ha a pénztartozás egyébként kamatmentes volt.

(3) A kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.

 

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a fizetési megbízás azon a napon teljesül, amikor a pénzösszeget a kedvezményezett számláján jóváírják. Amennyiben tehát a kötelezett a fizetési határidő utolsó napján teljesíti fizetési kötelezettségét, azaz a határidő utolsó napja lesz a banki terhelés napja, előfordulhat, hogy a jogosult bankszámláján a fizetési határidő leteltét követő napon történik meg a pénzösszeg jóváírása. Így a jogosult késedelmi kamatot számíthat fel annak dacára, hogy a kötelezett a határidő utolsó napján rendelkezett a pénzösszeg jogosult részére történő átutalásáról.

 

A díjak meg nem fizetése szerződésszegésnek minősül, melyet a szolgáltatás korlátozásával, megszüntetésével, lakásbérleti díjak esetében a bérleti jogviszony felmondásával is szankcionálhat a szolgáltató, illetve bérbeadó. A fizetést elmulasztóknak szembe kell nézniük a díjak behajtására irányuló jogi eljárásokkal is.

 

Tisztelt Ügyfeleink fentiek alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy gazdasági társaságunk 2017. január 01-től felszámítja a jogosan számlázott díjak késedelmes fizetése után a késedelmi kamatot.

 

 

Sopron, 2016.11.26                                                               Sopron Holding Zrt

 

 

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (8) bekezdésben foglalt elvárásnak megfelelően tájékoztatom, hogy amennyiben a panasz bejelentésére kapott válasszal nem ért egyet, választása szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség eljárását kezdeményezheti, (Győr, Türr I. u. 1.; postacím: 9002 Győr, Pf.: 311.; Tel.: 06/96-329-244. E-mail: fogyved_nydf_gyor@nfh.hu), vagy a Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testülethez fordulhat (9021 Győr, Szent István u. 10/a.; Tel.: 06/96-520-217; E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu).

Legújabb híreink
  • ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ VÁLTOZÁS!
    2020.07.01 05:27

    TÁJÉKOZTATJUK  TISZTELT  ÜGYFELEINKET,                   hogy 2020.

  • Fogyasztói tájékoztató
    2020.06.04 09:42

    Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat,  hogy hibajavítási munkák miatt   2020.

  • innoLignum 2020.
    2020.05.25 10:41

    Tisztelt látogató közönség, kiállítóink!    Figyelembe véve a koronavírus-járvány terjedését, hosszabb távú hatását, és a kormány hivatalos döntését, mindnyájunk egészségének védelmében az idei évi innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari kiállítás és vásár, elmarad.

  • Távfűtés leáll
    2020.04.29 07:08

    Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket,hogy az időjárási viszonyokra tekintettel   Május 1-től a távfűtés szolgáltatást leállítjuk a város területén.

  • Rólunk írták
    2020.02.06 05:19

    Távhő: Sopronban 6500 háztartásba jut elA legtisztább energia2020. február 5. Horváth László | PanorámaA kényelmi, gazdaságossági, hatékonysági, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve a legtisztább energia a távhő.

  • Parkolási díjtételek
    2020.01.15 07:20

    PARKOLÁSI DÍJTÉTELEK 2020 JANUÁR 1-TŐLAZ  ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK!Éves felszíni parkolóbérlet ára soproni állandó bejelentett lakcímhez tartozó zónákban lakók részére        NEM VÁLTOZOTT:         Parkolóbérlet                                  LAKCÍMHEZ TARTOZÓ ZÓNÁBANMagánszemély Sopron Card kedvezménnyel  Első gépkocsira4 265 Ft3 840 Ft  Második gépkocsira8 535 Ft7 680 Ft  Harmadik gépkocsira8 535 Ft7 680 Ft         Felszíni parkolóbérlet árak:          Felszíni parkolóbérlet árak:ÁLLANDÓ soproni lakos, soproni székhelyű cégNEM ÁLLANDÓ soproni lakosSopronCard kedvezménnyelKizárólagos használatú parkolók  KOMBINÁLT BÉRLETÉves ( Ft/év)124 800 Ft199 680 Ft112 320 Ft-  30 napos 12 480 Ft19 968 Ft11 232 Ft-  10 napos4 160 Ft4 160 Ft4 160 Ft-  I.

  • Parkolás 2020
    2019.12.20 10:02

    Tisztelt Ügyfeleink!  Ezúton hívjuk fel figyelmüket, hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormány­zatának Közgyűlése 2020.

  • Petőfi téri mélygarázs 2020 januártól
    2019.12.20 09:49

    Tisztelt Ügyfeleink!  Ezúton hívjuk fel figyelmüket, hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormány­zatának Közgyűlése 2020.

  • 103.jpg Tavaszi virágzás
    2019.04.25 09:14

    Tavaszi virágzás.

  • Árpád utcai parkoló
    2019.04.01 07:03

    Április első  napjától fizetős parkoló (II. díjzóna) besorolással vehető igénybe a terület a grafikán is látható elrendezéssel. Az Árpád utcai parkolóház építésének megkezdéséig az önkormányzat murvás parkolókat alakított ki a közlekedés segítése érdekében.

  • gyepszőnyegezés után 2.jpg Tavaszi teendők
    2019.03.11 09:31

    A tavasz beköszöntével a Sopron Holding Zöldterület-gazdálkodási Divíziója szervezett csapatokban végzi a zöldfelületek gondozását. Sopronban, a fanyesési és sövénynyírási munkálatok mellett zajlik  a fahelyek kapálása, gyomtalanítása, melyet a fák lemosó permetezése követ.

  • Parkoló bérlet vásárlás elektronikusan
    2019.01.17 11:44

    Ezúton értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy elindult az internetes parkolóbérlet-vásárlás. . mininform. hu/sopron/">https://eberlet.

  • Parkolási tájékozató
    2018.01.30 10:43

    Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a parkolási rendelet októberi módosítása alapján 2018. január 1-től bővült a fizető parkoló övezet.

  • Konferencia- és tárgyalóterem bérlés
    2017.11.09 12:18

    Konferenciaterem és tárgyalóterem bérlési lehetőség az Innovációs Központban .

  • Tájékoztató
    2017.03.01 11:37

  • Késedelmi pótlék kiszámlázása
    2017.01.30 21:32

    Tisztelt Ügyfelünk! A lakosság egyre nagyobb hányadát érintő kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy-egy vagy több számlát nem, vagy csak késedelmesen egyenlítenek ki.

  • TÁJÉKOZTATÁS
    2017.01.03 08:52

    KÖZLEMÉNYTisztelt Érdeklődők, kedves Fogyasztók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016.

Fontos információk

Központi telefon:
+36 99 514 600

Ügyfélszolgálat:

/A Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CVL. törvény előírásainak megfelelően a telefonos beszélgetést rögzítjük. A hangfelvételt 5 évig megőrizzük és az azonosító szám alapján kérésre elektronikus másolatot készítünk./

+36 99 514 614

Kapcsolat felvételi űrlap

Email:

TÁVHŐ HIBABEJELENTÉS

+36 99 311 027     (0-24)

TÁVHŐ ÓRAÁLLÁS BEJELENTÉS

HÓÜGYELET

Üzenetrögzítős telefonszám:

+36 30 160 1900

Email:

Facebook